Lázár tesók / Esti Kornél / a Kuplungban

Az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert testvérpár Lázár Domokos és Lázár Ágoston most először adta elő Budapestenen a Kuplungban közös akusztikus műsorát, melyben saját zenekaraik dalai mellett kedvenc előadóiktól (Cseh Tamás, Lovasi András, Víg Mihály) is játszottak feldolgozásokat.

 

Mint az Esti Kornéltól már megszokhattuk, a srácok most is hozták azt a stílust amitől kiemelkedővé váltak a magyar alternatív zenekarok világában. Ami még különlegesebbé tette az estét, az hogy akusztikus műsorral készültek.
A testvérpár nem csak saját zenekaraiktól hozott dalokat, hanem számukra nagy jelentőséggel bíró kedvenc előadóiktól is játszottak. A koncert maga lenyűgöző volt,  új arcukat is megismerhettük a srácoknak, eddig a megszokottaktól eltérve nem csak az idősebb Lázár ragadott mikrofont, hanem öccse is, ami számunkra meglepő volt, hiszen eddig főleg a dob tudását csillogtatta meg. Viszont fenomenális élmény volt hallani, milyen tehetséges éneklés szempontjából is, reméljük többször is hallhatjuk még a hangját! Aki netán lemaradt annak sem kell szomorkodnia, hisz annyira jó hangulatú estét hoztak össze, hogy a srácok elmondása szerint lesz még hasonló esemény, amit mi már izgatottan várunk!

 

További képeket és videókat a linkre kattintva találhattok !

Legközelebb Sorponban találkozhattok a srácokkal, Esti Kornél koncert keretében, Szabó Benedek és a Galaxisok kíséretében.

Facebook esemény: itt!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.